#Dosztojevszkij márciusban - a kvízjáték eredményei

Idén Fjodor Dosztojevszkij születésének 200. és halálának 140. évfordulójára emlékezünk egész éves programsorozattal.
Márciusban könnyed játékra invitáltunk mindenkit. 13+1 feleletválasztós kérdésből álló kvízt kínáltunk, ami Dosztojevszkij életének és munkásságának egy-egy, talán kevésbé ismert mozzanatára fókuszált.
Játékunkon 27-en vettek részt. Bizonyos kérdések könnyebbnek, mások pedig nehezebbnek bizonyultak. Ennek ellenére kitöltőink jól vizsgáztak. Szabó Marianna 14 hibátlan válasszal örvendeztette meg a szervezőket. Gratulálunk az eredményéhez!
Három kérdésre (1. Hány éve született Fjodor Dosztojevszkij?; 4. Honnan származik a Dosztojevszkij családnév?; 10. Kije volt Dosztojevszkijnek Vári Erzsébet?) mindenkitől helyes felelet érkezett. Míg a legnagyobb fejtörést egyértelműen az író első magyarra fordított művének címe jelentette, amit jól mutatott, hogy csak négyen válaszoltak helyesen.
A válaszadók 93%-a tíz, vagy annál több jó választ adott, amivel kiérdemelték a sorsoláson való részvételt. Ennek eredményeként a felajánlott könyvcsomag szerencsés nyertese László Zoltán lett. Gratulálunk neki!
Végül pedig mindenkinek szeretnénk a figyelmébe ajánlani azt a bizonyos Dosztojevszkij művet, amely elsőként 1879-ben látott napvilágot folytatásos formában, ékes magyar nyelven a Vasárnapi Újság hasábjain.
A szerény asszony. Fantasztikus elbeszélés. Dosztojevszki Tódor után Oroszból: Csopey László.
1. rész – Vasárnapi Újság 1879. október 5. (26. évf., 40. sz.) 634–635.
2. rész – Vasárnapi Újság 1879. október 12. (26. évf., 41. sz.) 651–654.
3. rész – Vasárnapi Újság 1879. október 19. (26. évf., 42. sz.) 668–670.
4. rész – Vasárnapi Újság 1879. október 26. (26. évf., 43. sz.) 685–688.
5. rész – Vasárnapi Újság 1879. november 9. (26. évf., 45. sz.) 716–717.
6. rész – Vasárnapi Újság 1879. november 16. (26. évf., 46. sz.) 732–734.
Felkeltette az érdeklődésedet a játék? Utólagosan szívesen próbára tennéd a tudásodat? Még nem késő, töltsd ki a kvízünket és ellenőrizd a válaszaidat a feladatsor után megadott megoldókulcs alapján!
1. Hány éve született Fjodor Dosztojevszkij?
- 150
- 200
- 250
2. Hogy hívják Fjodor Dosztojevszkij édesapját?
- Fjodor
- Mihail
- Ivan
3. Hogyan halt meg az édesapja?
- Tüdővészben
- Leesett egy lóról
- Agyonverték a parasztjai
4. Honnan származik a Dosztojevszkij családnév?
- Dosztojevo falu nevéből
- A ’doszt’ = barát szóból
- A ’szto’ = száz szóból
5. Ki volt Marija Nyecsajeva?
- Felesége
- Hősnője
- Édesanyja
6. Melyik Dosztojevszkij-mű szereplője Arkagyij Szvidrigaljov?
- A félkegyelmű
- Bűn és bűnhődés
- A kamasz
7. Kiről mintázta Dosztojevszkij az Ördögökben a nem szimpatikus, kiüresedett író, Karmazinov alakját?
- Ivan Tugenyev
- Lev Tolsztoj
- Önmagáról
8. Mire utal a Bűn és bűnhődés című regény főhősének, Raszkolnyikovnak a neve?
- A sziklaszilárd meggyőződésre
- A belső meghasonlásra, illetve az egyházszakadásra
- A gyilkosságra
9. Melyik volt az első Dosztojevszkij-mű, amit lefordítottak magyarra?
- Bűn és bűnhődés
- A szelíd asszony
- Feljegyzések a holtak házából
10. Kije volt Dosztojevszkijnek Vári Erzsébet?
- Fordítója
- Kutatója
- Levelezőtársa
11. Mi volt élete egyik nagy terhe Dosztojevszkijnek?
- Egyik szemére majdnem vak volt
- Kezelhetetlen dührohamok jöttek rá
- Állandó adósságok
12. Hány évesen lett Dosztojevszkij (el)ismert író hazájában?
- 25 éves korától
- 40 éves kora után
- Életében nem lett elismert író
13. Ki segítette hozzá Dosztojevszkij először, hogy rendszeresen tudjon publikálni?
- Lev Tolsztoj
- II. Sándor cár
- Fivére, Mihail
+1 Hol van eltemetve Dosztojevszkij?
- Szent-Pétervár, Tyihvini temető
- Szent-Pétervár, Alekszandr Nyevszkij-kolostor
- Moszkva, Novogyevicsij kolostor
A teszt megoldása: 1–B; 2–B; 3–C; 4–A; 5–C; 6–B; 7–A; 8–B; 9–B; 10–A; 11–C; 12–B; 13–C; +1–A