#Ruszisztikai Könyvklub №7 – Jevgenyij Vodolazkin: Brisbane
A Ruszisztikai Könyvklub második félévének programját Jevgenyij Vodolazkin – a beszélgetés résztvevőit megosztó – Brisbane [Брисбен] című regényével kezdtük. Vodolazkin nevével 2015-ben ismerkedhetett meg a magyar olvasóközönség, mikor az Európa Könyvkiadónál megjelent a szerző második nagyregénye a XV. századi szerzetes életét bemutató, Laurosz [Лавр]. Mindkét kötet fordítója Pálfalvi Lajos volt, de a Brisbane-t már a Helikon Kiadó adta ki. A könyvről folytatott beszélgetés hanganyaga elérhető Spotify-csatonánkon itt.
Jevgenyij Vodolazkin 1964-ben Kijevben született, ma pedig Szentpéterváron él. A kijevi Sevcsenko Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát, majd a doktori képzés keretében Lihacsov tanítványaként régi orosz irodalommal foglalkozott. Középkorkutatóként számos tudományos publikációja jelent meg. Dolgozott a Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetében. Tagja a Russzkaja lityeratura folyóirat szerkesztőségének. 2017-ben a Bukaresti Egyetem díszdoktorává avatták. 2017 óta pedig az Izvesztyij rovatvezetője.
2009-ben jelent meg első regénye a Szolovjov és Larionov [Соловьёв и Ларионов], melyet még ugyanabban az évben Andrej Belij-díjra jelöltek és bekerült a Nagy Könyv díj shortlistbe is. 2012-ben a Laurosz hozta meg számára a nemzetközi elismerést. Több tucat nyelvre fordították le. Jelölték Jasznaja Poljana-díjra és elnyerte a Nagy Könyv díjat, majd 2015-ben ugyanitt Az aviátorért [Авиатор] második helyezést kapott. 2018-ban a Brisbane olyan – már a könyvklubban olvasott, vagy hamarosan terítékre kerülő – szerzők között szerepelt a Nagy Könyv shortlistjén, mint Guzel Jahina (A Volga gyermekei), Grigorij Szluzsityel (Egy moszkvai kandúr feljegyzései), vagy Roman Szencsin (Eső Párizsban).
Vodolazkin a Brisbane-ben a hétköznapiságot emeli piedesztálra, történetének nincsenek csúcspontjai. Az életben a dolgok csak úgy megtörténnek a szereplőivel. Főhőse, Gleb Janovszkij tehetséges gitárművész, akinek fel kell adnia a zenét az egyre súlyosbodó Parkinson-kórja miatt. Találkozik egy íróval, Nyesztorral, aki felajánlja, hogy megírja az életrajzát. Innentől két szálon fut tovább a történet. Az egyikből a jelen (2012–2014) eseményeit ismerhetjük meg, a másikból pedig a múltat (1971–2000). A két idősík használata nem áll távol a szerzőtől, hiszem már alkalmazta ezt a történetvezetési módszert első regényében is, illetve az életrajzi megközelítés is ismerős lehet az olvasó számára a Lauroszból.
A zeneiség végig kíséri az egész történetet, annak ellenére, hogy Gleb élete időnként eltávolodik tőle. Még kisgyerekként először dombrán kezd tanulni a zeneiskolában és közben szép lassan felismeri, hogy mindennek, még a leghétköznapibb dolgoknak is ritmusa és dallama van. Felnőttként komoly zenei karriert épít magának gitárművészként. Majd betegsége miatt kell erről lemondania. Az élet furcsa fintora, hogy habár egyre súlyosabb formában jelentkező tünetei mindinkább lehetetlenné teszik, hogy azt csinálja, amit szeret, érett férfiként talál méltó partnerre a szintén súlyosan beteg kamaszlány, Vera személyében. A közös otthoni zenélések, próbák jelentik mindkettőjük számára az igazi, tiszta örömzenélést, de ez nem tarthat örökké.
És miért Brisbane a regény címe? Mindenkinek van egy Brisbane-je, egy olyan távoli hely, ahova vágyik, de talán soha nem jut el. Amiről semmit sem tud, de hiszi, hogy csak szebb és jobb lehet annál, ahol él, és ahol mindenkire boldogság vár. Gleb és az édesanyja számára ez a hely az ausztrál város, de például Vera az olasz Scaleába vágyik.
A történetet átszővik Vodolazkin személyes élményei (a halott lány a parton), felismerhetők benne életrajzi elemek (zenetanulás, hangszerválasztás), melyek összekötik a szerzőt és főhősét. De Vodolazkin önkifejező-eszköze végül nem a zene, hanem a szó lett.
Azok számára, akiknek tetszett a Brisbane és szeretik az életút történeteket, ajánljuk elolvasásra Vodolazkintól a Lauroszt (Európa Kiadó, 2015), amit idén novemberben újra kiadásra kerül a Helikon Kiadó gondozásában.