Ruszisztikai Filmklub online, szeptember - Az elsőosztályos kislány

Immár negyedik éve működik a Ruszisztikai Módszertani és Kutatási Központ tematikus filmklubja – a járványhelyzet miatt egyelőre online formában. Az elmúlt félév tapasztalatai alapján ez a forma nemhogy visszavetette, de fokozta az érdeklődést, és sokkal hosszabb és tartalmasabb beszélgetésekre adott alkalmat az egyes filmekről.

Lendületünk tehát a karantén alatt sem szakadt meg, és állandó és alkalmi nézőinknek idén felajánlottuk azt a lehetőséget, hogy két téma között válasszanak. Hajszállal ugyan, de a „Kamaszkor és felnőttkor határán” címet viselő tematikánk került ki győztesen, s ennek első darabját tekinthettünk meg ebben a hónapban, s beszélgethettünk róla szeptember 16-án 18:00-tól.

Ilja Frez rendező 1948-ban készült Az elsőosztályos kislány (Первоклассница) című filmje olyan szempontból kilóg a sorból, hogy nem egy kamaszról, hanem egy 7 éves kislányról szól. Ugyanakkor bele is illik témánkba, hiszen a gyermekek számára az általános iskola első osztálya az a sorsdöntő alkalom, amikor elindulnak a felnőtt társadalomba való betagozódás rögös útján. Főszereplőnk, Maruszja pedig különösen felnőttesen és önállóan gondolkodik, rögtön a film elején egyedül megy el beiratkozni.

Persze a felnőtt tanárok számára sokszor már túlzottan is önálló, és rendszeresen leckéket kap arról, hogy egy közösségben olykor alá kell vetnie magát a csoportos érdekeknek. Ez azt is jól mutatja, hogy a gyermekfilmek sokszor kiváló prizmát szolgáltatnak a társadalom jellegéről. A film során jól kirajzolódik a Szovjetunió társadalomnevelő ideológiája, miszerint a kollektivizmus előbbre való az individualizmusnál.

Ebből a szempontból fontos kiemelni a film készülésének idejét és kontextusát. 1948-ban járunk, 3 évvel a győztes világháború után (noha ezt azon kívül semmi nem jelzi, hogy a film legtöbb szereplője nő, az a néhány férfi szereplő pedig vagy gyermek vagy idős férfi). Éppen kezdenek kialakulni a hidegháborús szembenállás körülményei, s Sztálin rövidesen meghirdeti kozmopolita-ellenes kampányát, amelynek származása miatt Ilja Frez is áldozatául esett olyan szempontból, hogy rövidesen csak kisebb, vidéki filmgyárakban tudott elhelyezkedni, és csupán gyermekfilmekkel foglalkozhatott. A késői sztálinizmus ezen időszaka egyúttal a szocialista realizmus csúcspontját is jelenti. A film egyes beállításait mintha a sajtó propaganda-fotóiról és a szocreál hivatalos festészet zsánerműveiről mintázták volna, s szinte látjuk magunk előtt a képek címeit is: „Az elsőosztályos kislány gratuláló táviratot kap az iskolakezdésre”; „Találkozás a szülőkkel az első iskolanap után”; „Az elsőosztályosok derült arccal olvassák Lenin életrajzát”; „Kisiskolások áhítattal hallgatják egy öreg biológus előadását a villamoson”. Erre igazából a film szerkezete is rájátszik, igazolva, hogy a filmművészetben is tökéletesen megvalósult a szocialista realizmus, hiszen minden epizódnak van címe, amit a némafilmes korszakból örökölt technikával, felirattal valósítanak meg.

Bár a film kétségtelenül sematikus, és egyfajta vágyott szocialista valóságot kíván megformázni, a ma embere számára is tartogat érdekességeket. Ezt az is bizonyítja, hogy több mint egy órán keresztül beszélgettünk a filmről. Egy ilyen érdekes aspektus a tanár szerepe a társadalomban. A filmben láthatóan sokkal fontosabb szerepet játszik, és nagyobb autoritással bír, mint a szülők. Beszélgetőtársaink között sorra merültek fel az emlékek, hogy idősebb pedagógus rokonaikat, ismerőseiket milyen tisztelet övezte annak idején, ami az elmúlt 30 évben egyre inkább erodálódott, s ma már olybá tűnik, hogy a szülő nemhogy egyenrangú, de még a tanárnál is nagyobb tekintéllyel rendelkezik, vagy legalábbis szeretne rendelkezni.

Hosszasan beszélgettünk arról is, előnyünkre vált-e, hogy a kollektivizmus szellemiségéből egyre inkább az individualizmus felé mozdulunk el. Ennek kapcsán felidéztünk jó néhány anekdotát, mind oroszországi, mind magyarországi élményekből, amiből levontuk a következtetést, hogy Oroszországban máig él egyfajta társadalmi kontroll és felelősségtudat egymás iránt, míg Magyarországon egyre inkább elidegenedünk egymástól, és nem érdekelnek más problémái. Bár az is kétségtelen, hogy mindkét helyen inkább az idősekre jellemző ez a népnevelő attitűd.

A jó hangulatú beszélgetésről felvétel is készült, amit újonnan indított podcast-csatornánkon vissza lehet hallgatni:
https://open.spotify.com/episode/32W1GXtAdzJUkOozCt0HpI?si=jlECTeB8SUWSiBbl4Q_a1g