Ruszisztikai Filmklub online, november - Iván gyermekkora

„Kamaszkor és felnőttkor határán” című tematikus filmklubunk novemberi alkalmán egy klasszikus alkotással kedveskedtünk kitartó közönségünknek. Ugyanis Andrej Tarkovszkij szovjet filmrendező első nagyjátékfilmjét, az 1962-ben készült Iván gyermekkorát beszéltük meg.

A film a pályakezdő Tarkovszkij számára egyből meghozta az országos és világsikert. Míg a szovjet mozikban mintegy 16,7 millió jegyet adtak el rá, a művészvilág Ingmar Bergmantól Jean-Paul Sartre-on át Szergej Paradzsanovig elismerően nyilatkoztak az alkotásról, a szakma pedig Velencében Arany Oroszlánnal, San Franciscóban Golden Gate-tel díjazta, emellett az Acapulcói Filmfesztivál nagydíját is elhozta a következő évben, 1970-ben Karlovy Varyban különdíjjal tüntették ki.

Tarkovszkij Vlagyimir Bogomolov Titkos küldetés című ifjúsági regényét vette alapul, ami véleménye szerint nem volt a szovjet irodalom csúcsteljesítménye, de szívesen nyúlt hozzá, mert elmondása alapján sokkal egyszerűbb gyengébb műveket kész filmalapanyaggá gyúrni, mint egy amúgy is tökéletes irodalmi alkotást megfilmesíteni.

Bár Tarkovszkij 10 évvel később már észrevette saját hibáit is, az Iván gyermekkora első nagyjátékfilmjeként mindig is kedves maradt számára. Már ebben is láthatjuk azt a képi és formavilágot, ami később védjegyévé vált, miszerint a valóság és az álom teljesen összefonódik egymással, és a végén már számunkra is nehéz megkülönböztetni, melyik az igazi. Főleg, hogy az álomjelenetek sokszor valószerűbbek, míg a valóság abszurditásba megy át.

Ezt az érzést még inkább felerősíti a háborús tematika, ahol a valóság az abszurditásig emberellenes és kegyetlen, és a 12 éves Iván családját elvesztve kénytelen idejekorán felnőni, hogy végül ebben az állapotban meg is szakadjon élete. Ezzel a film jól illeszkedik hősiességről a hangsúlyt az embertelenségre áthelyező olvadás kori háborús mozik sorába (Szállnak a darvak, Ballada a katonáról, Emberi sors). Ezt tetézi a film végén a didaktikát sem nélkülöző dokumentarista bevágás Berlin elestéről, amivel a valóság egy új dimenziójába érünk, s láthatjuk a Göbbels-család földi maradványait. Tarkovszkij ezzel azt sugallja nekünk, hogy lám, miközben a szovjeteknél a három főszereplő katonatiszt mindent megtett, hogy az árván maradt Ivánt – noha sikertelenül, de – megvédje, Göbbels még a saját gyermekeit sem kímélte a bukott ügy érdekében.

Az Iván gyermekkora összességében egy nagyszerű utazás álom és valóság, front és megszállási zóna, győzelem és tragédia között, ahol az átmenetek profi módon, a szovjet filmművészet méltán elismert montázstechnikáján alapuló korszerű kameramozgásokkal, vágással, természeti képek csodás beállításaival vannak kivitelezve. Ezen az utazáson minden „csak úgy történik”, s miután felállunk a képernyő elől, minden érzékszervünkben érezzük a leírhatatlan hatást.

S bár ez a hatás leírhatatlan, a filmmel kapcsolatos érzéseinket és gondolatainkat azért igyekeztünk szavakba önteni, amit az alábbi linken lehet meghallgatni:

https://open.spotify.com/episode/241ISy6NDwkPGBOZpyCjw1