Ruszisztikai Filmklub online, május - "Jelena"

A "Jelena" Andrej Zvjagincev harmadik, egész estés játékfilmje. 2011-ben került bemutatásra. Nagy érdeklődés övezte, mert Zvjagincev előző két filmje, a "Visszatérés" és a "Száműzetés" olyan váratlan esemény volt a kortárs film szakmai és közönség-életében, ami csak nagy rendező-egyéniségek esetében szokott előfordulni. A "Jelena" felülmúlta a várakozásokat. Ez nem csak a díjesőben nyilvánult meg, amiben az alkotás részesült, hanem a társadalmi vitákban, amiket Oroszországban generált, és a szélsőséges kritikai megítélésekben, amiket a nyugat-európai filmértők között váltott ki. Semlegesen vagy langyosan szinte senki nem viszonyult a "Jelenához". Az értelmezések két véglet között mozogtak: a metafizikus mélységeket érzékeltető zseniális alkotástól, a leglényegesebb társadalmi problémákat felszínre hozó drámától a közhelyekkel és sztereotípiákkal operáló blöffig terjedt a skála.

Anélkül, hogy állást foglalnánk, akár anélkül, hogy megnéznénk a filmet, leszögezhető, hogy az intenzív társadalmi visszhang azt bizonyítja, hogy valódi műalkotással van dolgunk, hiszen  betölti a legfontosabb funkciót: megszólítja a nézőt, és gondolkodásra, véleményformálásra, állásfoglalásra készteti. A rendszerváltás következményei, a társadalmi széttagoltság, az áthághatatlan külsö és belső különbségek, az új generáció esélyei, a szülő-gyerek viszony, a házastársi kapcsolatok, az egyenesség, az erkölcsi normák betartása és felülírása - ezek a  leggyakrabban felmerülő kérdéskörök a "Jelena" megnézése után.

A film dramaturgiájának talán az a legizgalmasabb aspektusa, hogy ugyan kulturális és társadalmi klisékkel dolgozik, ezeket azonban olyan változatos és sokrétű konstrukcióba rendezi, hogy szinte megszámlálhatatlanul sokféle értelmezési és értékelési lehetőség tárul fel előttünk - akárcsak a valódi életben.

A film érdeme, hogy a róla szóló beszélgetés két és fél órán át tartott, ami rekord a Ruszisztikai Filmklub történetében.