#Ruszisztikai Filmklub októberben - megnéztük a Párttagsági könyvet

„Bűn és bűnüldözés: a szovjet és orosz bűnügyi filmek világa” című tematikus filmklubunk október 6-án az 1930-as évek egyik legnépszerűbb krimi- és thrillerelemeket felvonultató alkotását, Ivan Pirjev Párttagsági könyv című filmjét boncolgattuk.

A filmet döntésünk alapján – a járványügyi korlátozások enyhítése ellenére – a résztvevők egyénileg tudták megtekinteni, így a 18:00-kor kezdődő eseményen jóval nagyobb teret engedhettünk a Pirjev mozijáról szóló diskurzusnak, amin kétségtelenül volt mit megvitatni.

Geréb Anna, aki nagy örömünkre Skype-on személyesen is bekapcsolódott beszélgetésünkbe, az 1989–1992 között a Magyar Televízióban futó Fejezetek a film történetéből című ismeretterjesztő sorozatban a szovjet sematizmus egyik csúcspontjának nevezte a filmet, Varga Anna filmkritikus pedig a legvadabb propagandafilmek közé sorolta a filmvilag.hu-n megjelent cikkében. Geréb Annától megtudhattuk azt is, hogy micsoda sztálinista pátosszal üdvözölte az 50-es évekbeli magyar filmkritikával foglalkozó sajtó az éppen a Rajk-per után bemutatott Párttagsági könyv-et, s valószínűleg nem véletlen, hogy két magyar kiadást is megélt a film forgatókönyve, s a karhatalom képviselőinél nagy népszerűségnek örvendett az „éberséget” sulykoló alkotás.

Egy ilyen felvezetés után talán nehéz elhitetni az olvasóval és a nézővel, hogy ez a film élvezhető a mai közönség számára, azonban a sztálinista propaganda és a sematizmus máza alatt felfedezhetjük az egyetemes emberi értékeket (szerelem, barátság, hűség, emberség) és gyarlóságokat (viszonzatlan érzelmek, árulás, törtetés, lelkiismeretlenség), amelyek működőképessé teszik a szüzsét. S nem mellesleg a sematizmus alatt nyomokban még megtaláljuk a filmes expresszionizmust a vágóképekben, amire az ifjú Ivan Pirjevet pallérozó Eizenstein és Mejerhold volt a garancia.

A vonalasságot elsősorban abban érhetjük tetten, hogy a negatív főszereplőt, Pavel Kuganovot nem az élete során elszenvedett sérelmek teszik romlottá, hanem kulák származása miatt eleve szunnyadt benne valamiféle lázadó szellem, ami osztályellenséggé formálta őt, s ezt évekig sikerül lepleznie, lépked a párt ranglétráján, miközben folyamatosan szövögeti mestertervét a rendszer megdöntésére. Ami viszont újdonság benne, hogy kiállását tekintve jóképű férfi, aki meghódítja a nők szívét, neki engedelmeskedik a gitár és a zongora, a szavakkal is jól bánik. Egyes filmkritikusok szerint a Párttagsági könyv paradigmaváltást jelent az antagonista ábrázolásában a szovjet filmművészetben, aki most már nem egy addig anarchista bandákkal bujkáló, fehérgárdista, esetleg emigrációból visszatért családtag, hanem jól álcázott idegen ügynökként, szinte felismerhetetlenül belülről bomlasztja a társadalmat, hiszen külsőre semmiben sem különbözik a többi szovjet embertől.

Ezt a paradigmaváltást – talán némileg meglepő módon – a társadalom, de különösen a pártvezetés nehezen fogadta, ami jól látszik a szereplők és a készítők sorsában. Míg a Moszfilm pártbizottságának egyáltalán nem tetszett a film, Sztálin az egyik próbavetítésen „bátor alkotásnak” nevezte, s az eredetileg Anna munkacímen futó történetnek új címet javasolt – Párttagsági könyv. Míg a forgatókönyvet jegyző Katyerina Vinogradszkaja országszerte elismert dramaturg lett, addig Ivan Pirjevet a Moszfilm elbocsátotta, és a kijevi Dovzsenko Studióba száműzte, ahonnan viszont néhány év múlva diadalmenetben tért vissza Moszkvába kolhozoperettjeivel, amelyek 6 Sztálin-díjat hoztak neki. Viszont a kényszerű költözés miatt akkori feleségével, a főszereplőnőt játszó Ada Vojcikkal megromlott a viszonya, s rövidesen elváltak. A Pavel Kuganov prototípusának tekinthető, rendkívül tehetséges, de elképesztően kicsapongó életet élő Pavel Nyikolajevics Vasziljev (1909/10–1937) költőt többszöri börtönbüntetés után néhány hónap múlva – vélhetően nem a film miatt, de – Sztálin elleni merénylet vádjával kivégzik.

Ha a történelmi kereteket nézzük, a film voltaképpen valamennyivel megelőzte korát, Ivan Pirjev és Katyerina Vinogradszkaja valamiféle váteszként előlegezte meg az 1937-ben bekövetkező tömeges repressziókat. Ugyan már másfél évvel túl vagyunk Kirov meggyilkolásán (1934. december 1.) és a színfalak mögött már szerveződik a Kamenyev–Zinovjev-per, a fő jelszó továbbra is a szocializmus felépítése, a demokratikus jogok biztosítása a sztálini alkotmányon keresztül. Bár titkos körlevelekben terjed a pártszervezetekben az SzK(b)P KB „éberségre” való figyelmeztetése, Sztálin az éberség és a káderek politikai nevelésének kampányát csak a második nagy moszkvai koncepciós per után, az 1937. márciusi KB Plénumon hirdeti meg nyilvánosan, ami utána magával hozza a tömeges repressziókat.

Hogy Sztálinban már érlelődött-e ekkor a Nagy Terror gondolata vagy sem, esetleg éppen ez a film vagy a filmre adott reakciók indítottak el a köztudottan moziimádó vezetőben valamit, ami ebbe a szörnyű tragédiába vezette a Szovjetuniót, máig vita tárgyát képezi. Viszont a Párttagsági könyv a fentiek alapján inkább tekinthető sémateremtő, mint sémakövető filmnek, amiben még ott vannak a korábbi filmnyelv markáns lenyomatai, s a későbbi alkotások jóval visszafogottabban ábrázolták a „belső ellenség” alakját. Azt pedig sajnos már történelmi tapasztalatból tudjuk, hogy a Nagy Terror áldozatai között alig találjuk az ilyen egyszerre végletesen démoni belsejű és angyali külsejű Pavel Kuganovokat, és sokkal több volt az Anna Kulikova, akiért nem jött a végén a becsületes Jasa és a derék Fjodor Ivanovics, hogy megmentse…