Ruszisztikai Filmklub, június - Mezei marik égi feleségei

Az idei ötödik filmklub összejövetellel június 10-én lezárult a Női sorsok az orosz-szovjet filmművészetben 2. című tematikus sorozat. Alekszej Fedorcsenko 2012-ben készült „A mezei marik égi feleségei” című alkotása kitűnő választásnak bizonyult, Farkas Ádám doktoranduszt dicséri. A film egyöntetűen sikert aratott, jó érzéseket hagyott maga után, ugyanakkor rengeteg kérdést felvetett, amire nagyon különböző válaszokat lehet adni. Rendkívül élénk beszélgetés alakult ki, szinte egymás szavába vágtak a résztvevők.

Fedorcsenko a Ruszisztikai Filmklub egyik sztárja, hiszen az évek során már megnéztük a „Csendes lelkek” (Ovszjanki, 2010), „A forradalom angyalai” (2014) és legutóbb „Az elsők a Holdon”(2004) című munkáit. Műfajilag és formaelvek tekintetében a négy alkotás markánsan eltér egymástól. Mindegyikről elmondható, hogy szokatlan és meghökkentő, formateremtő film - újszerű tartalommal, ami magával ragadja a nézőt, akár akarja, akár nem.

„A mezei marik égi feleségei”-nek letisztult, kiegyensúlyozott, de élénk, színes képi világa van, ami derűt és harmóniát sugároz. „Jól érzi magát az ember a filmben” – fogalmazott az egyik résztvevő. Pedig a nőiség témáját tapintatosan, de alaposan körbejáró mű számos tragikus és kiszolgáltatottságról árulkodó mozzanatot is felvillant.

Hagyományos értelemben véve nincs sztorija a filmnek, sem narrációja. Nem lehet követni a történéseket, csak meg lehet tapasztalni őket. Olyan, mintha belekerülnénk a mari nők világába és az ő életüket élnénk, aminek mindig csak az a részlete látszik – összefüggések nélkül –, ami éppen az orrunk előtt van. Végső soron mégis holisztikus, teljes kép alakul ki bennünk róluk, amit nem distanciával szemlélünk, hanem a sajátunknak érzünk.

Fedorcsenko mari dekameronként definiálta a filmet, de találó az etno-erotikus mozaik meghatározás is, amit kritikusok alkalmaztak. 23 mozaikdarabból áll össze az alkotás. Ezek különböző hosszúságú és kidolgozottságú, egymástól független részletek, amelyeknek középpontjában mindig más nőalak áll. Anekdoták, mondatöredékek, szólásmondások, hiedelmek elevenednek meg egymás után, látszólag véletlenszerű sorrendben. Az idő ciklikus mozgását azonban jelzi, hogy az epizódoknál mindig beazonosítható, hogy milyen évszak van: téltől télig jutunk el, majd ismét kitavaszodik. A szereplők kivétel nélkül szembesülnek a testiség valamilyen fontos aspektusával, amiken keresztül a nőiség szélesebb kontextusa bontakozik ki. Noha hangsúlyosak a mari nemzeti és néprajzi jellegzetességek, végső soron univerzális kérdésekkel, problémakörökkel és érzelmekkel találjuk szembe magunkat, ami a nő és a férfi egymásra utaltságát és szétválaszthatatlanságát helyezi a középpontba, egészen sajátos megvilágításban. Mellékszálként, de az élet alapvetően fontos mozgatórugójaként megidéződik a barátság, a másság elfogadása és a generációk közötti kölcsönös megértés is.