Piknikkel zártuk az idei tanévet is
Hagyományos ruszisztikai piknik a nyírfácska alatt

A korábbi években kialakult gyakorlatnak megfelelően idén is piknikkel zártuk a tanévet: elköszöntünk az államvizsgázóktól, akik közül ketten is posztgraduális képzésen folytatják tanulmányaikat.
Bagi Dániel tanszékvezető gratulált a mesterszak történetének eddigi legkomolyabb hallgatói sikereihez: Tömő Ákos ÚNKP pályázata és OTDK-s szereplése győzelméhez, valamint felkészítő tanárának, Mezei Bálintnak a mentoráláshoz. A szakmai sikereken túl a mesterszak hallgatói valódi összetartó csapatot is alkottak, melyben fontos mozgatóerő volt az elkötelezettség és lelkesedés. Jó hangulatú, sztorizós délután volt, a hallgatók, doktoranduszok és oktatók között vidám anekdotázás zajlott, amit tovább oldottak az asztalokon sorakozó ételek-italok.
Végzett hallgatóinknak további sok sikert kívánunk, leendő kollégáinkat pedig várjuk vissza szeptembertől!