Orosz irodalmi kerekasztal a Szekfű Könyvtárban

Komoly érdeklődés mellett zajlott a Ruszisztikai Kutatási és Módszertani Központ orosz írói kerekasztala a Történeti Intézet könyvtárában. Az írói kerekasztalt Goretity József moderálta, első gondolata mindárt a szerzők múlthoz való viszonyára irányult, hiszen az írók mindegyikét történelmi jellegű művek tették ismertté. Először Jevgenyij Vodolazkin válaszolt, aki a vendégek közül Magyarországon a legismertebb. A kijevi születésű, de Oroszországban élő szerzőtől néhányan talán vártak valamiféle reflexiót a szomszédunkban zajló háborúval kapcsolatban, azonban a középkorász-filológus gondosan kerülte az aktuálpolitikai kérdéseket. Dosztojevszkijről, a Jó és a Rossz harcáról beszélt az emberi lélekben. Szerinte napjainkban nem világosak a jó és rossz kritériumai. A történelem a mindenünk, amink bizonyosan van, ami olyan, mint egy képkeret: nem halad semerre, nincs célja. Egyéni életünk tölti meg tartalommal. Ezért az embernek elsősorban önmagát kell formálni, tökéletesíteni, és annak talán lesz valami hatása a világra is. Az irodalomnak ezzel a személyes történelemmel érdemes foglalkozni. 

Pavel Baszinszkij a nagy történelmi események esetlegességéről beszélt. Magyarországon elsősorban életrajzi könyvei révén válhatott ismertté, példáulk a magyarul is olvasható "Szökés a paradicsomból" című kötettel, mely Tolsztoj életét dolgozza fel. A kérdés vonatkozásában úgy vélte, a sorsfordító eseményeket sokszor véletlen apróságok idézik elő, olykor az, milyen hangulatban ébred az aktuális uralkodó. A közelmúltból jó példa erre a Szolidaritás mozgalom, amelyet az indított el, hogy rossz helyre került át a hajógyár ebédlője, és a melósok a már kihűlt leveshez jutottak csak hozzá. Az író számára a múlt ábrázolásában ezek az apró részletek fontosabbak lehetnek a törvényszerűnek vélt folyamatoknál. Jelenlegi szerzőtársa, Jekatyerina Barbanyaga, akivel Tolsztoj feleségéről és az utolsó orosz cárnéről, Alekszandra Fjodorovnáról, írtak közös könyvet, azt hangsúlyozta, hogy az emberi élet alapvető kérdései, a boldogság, szerelem, családi kapcsolatok kérdése évezredek óta ugyanúgy nyugatlanítják az embereket. Tulajdonképpen az emberi történelem során a személyes problémák mindig ugyanazok maradtak, ilyen értelemben generációról-generációra ugyanazokat a küzdelmeket vívják az emberek. 

A tatár származású Samil Idiatullin érdekes műfaji kísérleteivel tűnt fel az oroszországi irodalomban. Utolsó regényét, a meseelemekkel átszőtt, de a jelenben játszódó cselekményű  'Végső időt' egyfajta etnofantasy-ként definiálta. Goretity József bevezető kérdése kapcsán a különböző nemzetek mesekincsének szerepéről beszélt: elsősorban a tatár és más türk népek meséit dolgozta fel eleddig. A finn-ugor mesék nyomasztó világában még nem mert mélyebben megmerítkezni. Meggyőződése, hogy a rémmesék funkciója a veszélyek tudatosítása az emberben: "ne igyál rossz vizet, mert meghalsz, ne menj a mocsárba, mert elnyel". Az író feladata hasonló: fel kell hívnia a figyelmet a társadalmunkat körülvevő veszélyekre, hogy életben maradhassunk.