Októberi színház - Hogyan működik egy Álomgyár?

2019. október 22-én a Nemzeti Színházba érkezett a Ruszisztikai Központ Színházi Odüsszeiája: Ivan Viripajev „Álomgyár” című darabját néztük meg egy nagy, húszfős társasággal. Az előadás orosz vonatkozása ez alkalommal nem merült ki a szerző nemzeti hovatartozásában. Igazi magyar-orosz koprodukcióval volt dolgunk: a magyar társulat és dramaturg mellett az előadás díszlet- és jelmeztervezője, videotervezője, koreográfusa és hangtervezője, s nem utolsósorban maga a rendező, Viktor Rizsakov is orosz volt. Azért is különleges volt október állomásunk, mert a darab előtt még bevezetőt is hallhattunk Kereszty Ágnes drámapedagógus ihletett előadásában.

Rizsakov három évvel ezelőtt már megrendezte egyszer az „Álomgyárat” a Moszkvai Művészszínházban. Saját bevallása szerint azért vállalta el a feladatot másodszorra is, mert úgy érezte, hogy első alkalommal nem sikerült teljesen feltárnia a szöveget. A budapesti előadás megtekintése után nem nehéz elhinni ezt a rendezői benyomást: a szöveg rejtélyes, az egyes történetszálak egyenetlenül bomlanak ki, s a karakterek sem egyforma mélységűek. A szeretetről, a férfi-női kapcsolatokról, a halálról és újjászületésről szóló eszmefuttatások, beszélgetések, történések nem jutnak el nyugvópontjukra.

Rizsakov maximálisan arra törekedett, hogy az előadás ne a színpadon, hanem a néző fejében szülessen meg. Az előadás abszolút nem szövegközpontú, a darab értelmezéséhez a szokásosnál jobban kell figyelni a fényekre, a videós megoldásokra, a zenére, táncra, a jelmezekre, a színpadképekre. Ez azonban rizikós megoldás: ha valaki rá tud érezni a különböző médiumok összjátékára és a témára, akkor értelmezési lehetőségek egész tárháza nyílik meg előtte. Ha azonban hiányzik, vagy éppen nehézségekbe ütközik ez a fajta ráérzés, akkor az előadás nagyon kevés konkrét eligazodási lehetőséget nyújt a nézőnek.

Ha a tudattalanra hagyatkozunk, és az „Álomgyárat” címéhez híven egy álomhoz hasonlóan próbáljuk meg értelmezni, még akkor is nehéz dolgunk van. Saját álmaink értelmezésében segíthetnek a hozzájuk kapcsolódó, belőlünk fakadó erős érzések, míg az előadás olyan mértékben törekszik kimozdítani minket minden megszokott nézői attitűdből, hogy nem egyszerű erős érzelmi kötődést kialakítani a látottakkal-hallottakkal. Talán ezért is mozog olyan széles spektrumon a darab megítélése, úgy a szakmában, mint a mi Odüsszeiát járó kompániánkban.