Nők 1966-ból
2019. október 9-én megnéztük az 1966-ban bemutatott „Nők” című játékfilmet a „Párhuzamos női sorsok az orosz-szovjet filmművészetben” című vetítéssorozat keretében. A vetítés gyakorlatilag hazai premierként is felfogható, ugyanis, annak ellenére, hogy a Szovjetunióban igazi kasszasiker lett a „Nők” 1966-ban, Magyarországon nem került forgalmazásra.
Nem valószínű, hogy ennek bármilyen ideológiai oka lehetett volna. A történet ugyanis az 1960-as évekre jellemző módon konkrét magánemberi problémákról szól, de nem rendszerkritikus. Inkább a sztálini sematizmus és a neorealista, dokumentarista irányba mutató európai újhullám közötti átmenetet képviseli. Három nő egymást keresztező sorsát követhetjük 15 éven át. Három különböző generációt, három különböző értékrendet képviselnek, de összeköti őket, hogy ugyanabban a gyárban dolgoznak és mindhárman férfi nélkül kénytelenek megoldani az életüket. A film középpontjában az a helyzet áll áll, hogy hasonló körülmények között is mennyire más irányt tud venni egy-egy életút, hasonló célkitűzések mellett is. Megjelenik a filmben a klasszikus orosz irodalom egyik meghatározó toposza, az apátlanság. Sorközösséget teremt, mégis külön modellként körvonalazódik az apátlanság a férfiak és a nők esetében. A végkicsengés viszont pozitív, úgy tűnik, ki lehet lépni az ördögi körből, hiszen a legfiatalabb női szereplő képesnek látszik arra, hogy apát találjon kisfiának. Továbbá felmerül a filmben a sorsminták ismétlődésének egy izgalmas pszichológiai vetülete is: meg tudjuk-e bocsátani a másiknak, ha velünk egy úton haladva képes elkerülni azokat a csapdákat, amikbe mi beleléptünk és aminek a következményeit lerázhatatlan teherként viseljük a magunk életében.
A film irodalmi adaptáció, Irina Velembovszkaja 1961-ben írt elbeszéléseiből készült. Velembovszkaja nevét ma már alig ismerjük, pedig az 1960–70-es évek női témákat feldolgozó irodalmának jelentős képviselője volt, aki kizárólag saját életélményeiből merített. 1922-ben született, mindkét ágon nemesi családból. Számtalan hányattatáson ment keresztül a 20. század derekán. Az 1950-es évek végén nyugodtabb korszak kezdődött az életében, ekkor kezdett írni. Pavel Ljubimov, a „Nők” rendezője több művét is megfilmesítette a későbbiekben.
