#Kult-túra - Lev Jasin, a 20. század legnagyobb labdarúgó kapusa

A valaha élt egyik legnagyobb labdarúgókapus 1929. október 22-én Moszkvában született. Édesapja gyári szerelő volt. A fiatal Jasin a második világháború évei alatt az uráli Uljanovszkba evakuált üzemben maga is dolgozott az apja mellett s közben a környékbeli suhancokkal rendszeresen járt el focizni. A kapussághoz annyit muszáj hozzáfűzni, hogy kicsiként sokan nem akarnak a gólvonalra állni, hiszen a legtöbb focizó gyermek álma a gólszerzés, így ebben az életkorban az egyik legnépszerűtlenebb poszt a kapusé (habár e cikk szerzője maga épp ezt tartja a legjobbnak). Viszont ha valaki oda kényszerül állni, s tehetséget is mutat, hamar megjön a kedve hozzá. Megannyi világhíres kapus elsőnek nem a kapuban kezdett. Jasinnak minden adottsága megvolt hozzá, köszönhetően hosszú karjainak és lábainak, valamint magassága (189 cm) és ruganyossága miatt jól mozgott a kapuban. 

1950–1971 között, teljes pályafutása alatt a Dinamo Moszkva csapat tagja volt, amelynek során minden mérkőzését figyelembe véve 812 meccsen védett (gólt nem szerzett). Ezek közül 326 volt bajnoki találkozó (a hivatalos statisztikákban ezeket szokták figyelembe venni). Csapatával ötszörös szovjet bajnok (1954; 1955; 1957; 1959; 1963) és háromszoros szovjet kupagyőztes (1953; 1967; 1970). Pályafutása alatt a 812 mérkőzésből 270 találkozót kapott gól nélkül hozott le, ami sokáig világrekordnak számított! A foci mellett rövid ideig (1950–1953 között) jégkorongozott is, amely sportágban szintén mutatott tehetséget. A Dinamo hoki csapatával egyszeres szovjet kupagyőztes (1953). Jasin neve 1953-ban felmerült a szovjet jégkorong válogatott leendő kapusaként is, ám végül ezt a karrierjét lezárta és inkább a labdarúgásra összpontosított.

Érdemes megemlíteni két érdekességet a jégkorong kapcsán. A szovjet foci és jégkorong az 1950-es években szorosan össze volt fonódva, a labdarúgók egy része telente ugyanis,  míg a nagy hideg miatt álltak a bajnokságok, a helyi hoki egyesületekben sportoltak. Így tett például Igor Netto középpályás is, akinek nevét 1960-ban szintén ott találjuk az Európa-bajnokok sorában.  De mindenki közül a legzseniálisabbnak Vszevolod Bobrov bizonyult, aki mind a két sportágban világra szóló eredményeket produkált, többek közt szovjet labdarúgó gólkirály (1945 és 1947) és jégkorong olimpiai bajnok (1956) is lett. Jasin számára a hokis kitérő rengeteget jelentett, ugyanis olyan reflexeket sajátított el, amik kimagasló kapussá tették őt az 1960-as években. Ezzel persze nem volt egyedül, a nemzetközi mezőnyben példának okáért az 1970-es évek legendás svéd kapusa, Ronnie Hellström szintén jégkorongozott fiatalon. 

Jasin kitartóan dolgozott azért, hogy a szamárlétrán egyre magasabbra jusson. Ebben segítségére volt Alekszej Homics, aki a britektől kapott "Tigris" becenévre hallgatott. Homics 1944–1952 között védte a Dinamo kapuját és vált a korszak első nagy szovjet kapuslegendájává. Ő és a másik hálóőr, a grúz Walter Sanaja lettek Jasin mesterei, akik csírájában már magukban hordozták azt a játékstílust, amit Jasin teljesített ki. Emellett fontos elmondani, hogy Jasin nagy nemzetközi példaképe a világhírű jugoszláv kapus, Vladimir Beara volt. Nemes dolog a sportbarátság, hiszen politikailag Jugoszlávia és a Szovjetunió szemben állt egymással az 1950-es évek első felében, Jasin mégis jugoszláv poszttársát tekintette követendő példának. Beara neve a magyar füleknek onnan lehet ismert, hogy 1952-ben ő védte az olimpiai döntőben az Aranycsapat ellen a jugoszlávok kapuját. Mindmáig azon kevés kapus közé tartozik, aki képes volt kivédeni Puskás Ferenc tizenegyesét.

Jasin nem tétmérkőzésen, hanem egy barátságos meccsen lépett először pályára a Dinamo mezében, ahol egy rosszul időzített kifutás miatt potyagólt kapott. Ez nem volt jó bemutatkozás. A nagycsapatban rendszeresen csak 1953-tól játszott, ám ennek inkább az lehetett az oka, hogy ebben az időben jégkorongozott is, nem pedig az hogy a potyagól miatt több évre száműzték volna a keretből. Persze ebben a mozzanatban – hogy egy kínos blama után némi kényszerszünet következik, majd mégis ő lesz a legjobb kapus – megnyilvánul egyfajta kapus sors. Gondoljunk csak arra, hogy az 1970-es évek argentin világsztárja, Ubaldo Fillol élete első rendes bajnokiján hat gólt kapott, ami néhány hónapra csökkentette esélyeit a kezdőcsapatba való bekerülésre, ám végül mégis világklasszis lett belőle, s 1978-ban magasba emelhette a VB trófeát.  

Jasin nemzetközi szinten először 1956-ban hallatott magáról, amikor a szovjet válogatott olimpiai bajnok lett Melbourne-ben, ami sokban volt köszönhető személy szerint Jasinnak. Az 1958-as világbajnokságon a legjobb 16 közé jutó szovjet csapatnak is a vezéralakja volt, ám az igazi világhír 1960-ban érte utol, amikor a szovjet válogatott a történelem első Európa-bajnokságát nyerte meg Franciaországban. Jasin az aranyérem mellett az EB Legjobb Kapusa díjat is hazavihette és beválasztották az EB álomcsapatába. Az 1962-es világbajnokságnak nagy reményekkel vágtak neki a szovjetek, ám végül csalódottan kellett búcsúzniuk a legjobb 16 között.

Mint minden nagy kapust, úgy egyszer Jasint is utolérte a potyázás. A csoportmeccsek során Kolumbia ellen érintés nélkül szögletből kapott gólt, mert rosszul helyezkedett. Ráadásul a szovjet válogatott hiába vezetett 4-1-re, a lefújáskor végül 4-4 állt az eredményjelzőn, a VB egyik legjobb mérkőzésén. A hiba később az egyenes kieséses szakaszban megismétlődött: rossz helyezkedés miatt a chilei szélső, Leonel Sanchez szabadrúgását nézte be éles szögből Jasin, a 11. percben. Azután már hiába mutatta be a történelem egyik legnagyszerűbb védését a chilei csatár, Landa ziccerénél, a szovjet csapat végül kikapott (1-2) s ezáltal kiesett. (A videó a mérkőzés eredeti összefoglalója. Érdemes megnézni a valódi gólokat. A második chilei gólnál Jasint nem lehet hibáztatni, ugyanis egy kiválóan eltalált, bár távoli lövés volt. Igaz, régen rendszeresen a kapusok nyakába varrták az ilyen gólokat. A Landa-ziccer 1:37-től látható.)
1963-ban tiszteletből meghívták Jasint a világválogatott mérkőzésére Londonba, ahol a Wembley Stadionban 100 000 szurkoló előtt védte a világválogatott kapuját. Az első félidőt kapott gól nélkül, bravúrok egész sorozatával hozta le, amiért világszerte lelkesen ünnepelték a "Fekete Párduc" (ezt a nevet viselte a magyar Grosics Gyula és a portugál Eusébio is) vagy "Fekete Pók" néven becézett kapust. A Jasin-védések összefoglalója ezen a videón tekinthető meg.

1963 végén Jasin megkapta a mindmáig legnagyobb presztízzsel bíró egyéni elismerést, az Aranylabdát, a világválogatottban nyújtott teljesítményének, illetve újító technikájának köszönhetően. Jasin kiváló fejjel is rendelkezett a futballhoz, képes volt összehangolni mozgását a védelemmel, és bátran jött ki a kapuból a tizenhatoson belül. Ez a maga korában szokatlan volt, bár nem egészen egyedülálló, hiszen Homics és Sanaja hasonlóan mozgott. Az 1950-es évek ikonikus olasz kapusa, a vakmerő és akrobatikus stílusáról ismert Giorgio Ghezzi is próbálkozott hasonló stratégiával, akit azonban az esztelen kifutások nagymestereként is számon tartották, nem véletlen érdemelte ki a "Kamikaze" becenevet... Viszont tökélyre Jasin fejlesztette ezt a stílust. Kapus azóta sem lett aranylabdás, így Jasin ezzel továbbra is egyedülálló. Aranylabda-esélyes kapusok persze felbukkantak az elmúlt húsz évben, többször is (2001 és 2002-ben Oliver Kahn; 2006-ban Gianluigi Buffon; 2014-ben Manuel Neuer), de végül nem kapták meg a címet. 

1964-ben a szovjetek EB-ezüstérmesek lettek. A döntőben Spanyolországtól kaptak ki 1-2-re. Jasint azonban ismét az EB Legjobb Kapusává választották, és megint bekerült az EB álomcsapatába. Az, hogy valaki kétszer is az EB legjobbja legyen kapusként, szinte egyedülálló. Iker Casillasnak és Gianluigi Buffonnak is sikerült 2008-ban és 2012-ben, manapság ugyanis több kapust jelölnek, míg Jasin idejében csak egy jelölt volt.

1966 Jasin pályafutása másik nagy csúcsára ért, amikor a szovjet válogatottal világbajnoki negyedik helyezést ért el. Jasin valódi vezére volt a szovjet csapatnak, s oroszlánrészt vállalt minden idők legjobb szovjet világbajnoki helyezésének kivívásában.

1968-ban ismét meghívták a világválogatottba. 

1970-ben negyedszerre is kivitték a VB-re, habár a 41 éves Jasin ekor már csak cserekapus volt az ifjú Jevjen Rudakov mögött, s végül nem lépett pályára. 

Jasin gálamérkőzését 103 000 ember és tömérdek nyugati újságíró előtt játszotta a moszkvai Lenin Stadionban. A pályán volt a korszak világsztárjai közül Pelé, Eusébio, Gerd Müller, Franz Beckenbauer, Sir Bobby Charlton és Mészöly Kálmán is. 

Élete vége felé Jasin több súlyosabb betegségeken esett át, több alkalommal volt szívrohama és 1986-ban egy fertőzés miatt amputálni kellett a bal lábát. Halálát gyomorrák okozta 1990. március 20-án. 

Tiszteletére 1994 óta a világbajnokság legjobb kapusának járó díjat Lev Jasin-díjnak nevezik. Oroszországban megalapították a Lev Jasin Klubot az emlékére, amelybe azon kapusok kerülhetnek be, akik a legtöbb kapott gól nélküli mérkőzéssel rendelkeztek. Jasin jelenleg is (2020-ban) ezen a listán a szovjet-orosz bajnoki mérkőzéseket tekintve negyedik helyen áll (csak Rinat Daszajev, Jevjen Rudakov és Igor Akinfejev előzi meg). A nagy szovjet érdemrendek közül kétszer tüntették ki Lenin-renddel és 1990-ben megkapta a létező legmagasabb civil kitüntetést, a Szocialista Munka Hősét. 

Feleségével példás házaséletet éltek. Valentyina Tyimofejeva egy életen át volt hű társa. Két lányuk született, Irina és Elena. Unokája, Vaszilij Frolov szintén labdarúgókapus lett, habár nem ért el akkora sikereket, mint a híres nagyapa. 

Oroszországban máig nagy kultusza van Jasinnak, nemzetközi szinten ő az egyik legismertebb orosz sportoló. Tiszteletére avattak már szobrot, neveztek el utcát, adtak ki bélyeget és emlékérmet, sőt alakja bekerült a FIFA számítógépes játékába is. Jasinról énekelt dalt Vlagyimir Viszockij (A Kapus - Вратарь), költött verset Jevgenyij Jevtusenko (Вратарь выходит из ворот) és Robert Rozsgyesztvenszkij (Годы летят) 

Életében felállított még egy máig meg nem döntött világrekordot: pályája alatt kereken 150 büntetőt hárított. Jasinnak hihetetlen érzéke volt a tizenegyesek védéséhez.
(Rövid összefoglaló Jasin megmozdulásairól az 1960-as évekből.)

Mindezek alapján talán nem meglepő, hogy Vaszilij Csiginszkij rendező 2019-ben filmet forgatott a legendás kapus életéről, Jasin, álmaim kapusa címmel.