#Kult-túra - Ilyen lett az életünk a karantén idején

Karantén alatt és után. Élet a Ruszisztikai Kutatási és Módszertani Központban

Gyimesi Zsuzsanna | 2020.08.03.
#Kult-túra - Ilyen lett az életünk a karantén idején

2020. március 13-tól a Ruszisztikai Kutatási és Módszertani Központban szinte varázsütésre átkerült minden tevékenység az online térbe. Egyrészt az addigi feladatainkat zökkenőmentesen folytattuk a digitális környezetben, másrészt új tevékenységsorozatokat is beindítottunk, hogy a karantén-helyzet okozta általános hiányérzetet csökkentsük mind a magunk, mind pedig partnereink számára – legyen szó diákokról, szakemberekről, rendezvényeink látogatóiról vagy munkáltatóinkról.

A két legnagyobb meglepetést a Ruszisztikai Filmklub és a XI. Ruszisztikai Napok online sikerei hozták. 

Élet a karantén alatt és után 

#oktatás, #kutatás

Az elmúlt időszakban végigvittük kurzusainkat mind a ruszisztika mesterszakon, mind pedig a módszertani kabinetben, szerepeltünk nemzetközi tudományos konferencián, szerveztünk és előadtunk hazai tudományos szimpóziumon, részt vettünk nemzetközi workshopokon, államvizsgáztattunk, piknikeztünk. Megtartottuk a metszombatokat, vagyis az orosztanárokat segítő szakmódszertani szemináriumainkat.

Nagy örömünkre a résztvevők száma nem csökkent, hanem nőtt az összes programon. Szerencsére a technika kezelésében kevésbé jártas generáció is megőrizte aktivitását. Elmondhatjuk, hogy valamennyien bátrabbak és ügyesebbek lettünk az online élettérben, a kapcsolattartásban, a feladatvégzésben, a kikapcsolódásban.


#filmklub

A két legnagyobb meglepetést a Ruszisztikai Filmklub és a XI. Ruszisztikai Napok sikerei hozták. A filmklubok esetében kettévált a filmek megnézése és megbeszélése. Mindenki egyedileg nézte meg a kijelölt alkotást, ami természetesen elvette a közös program örömét. Cserébe viszont 2-2,5 órás beszélgetésekbe bonyolódtunk az online összejöveteleken, ami további minifilmklubokat és külön online filmes összejöveteleket generált.

 


#ruszisztikainapok

Az Online Ruszisztikai Napok minden várakozásunkat felülmúlta. Öt napon öt különleges rendezvényünk valósult meg, több mint 150 fő részvételével. A legkülönlegesebb részprogram a Tilos Rádió „Vosztok” című magazinműsorának tematikus adása volt, amely a Ruszisztikai Kutatási és Módszertani Központ új, emigrációs projektjét mutatta be a központ munkatársainak segítségével.


Mészáros Zsófia - Ha hétfő, akkor #Kult-túra

A Ruszisztikai Kutatási és Módszertani Központ a karantén minden napján kulturális ajánlóval jelentkezett honlapján, illetve facebook és instagram felületein. Bár ez az időszak sokak számára nehéznek bizonyult, öröm volt az ürömben, hogy a világ minden táján a kulturális intézmények megsokszorozták aktivitásukat a virtuális térben, így ebben az időszakban magyarországi barátaink gyakorlatilag ugyanazokkal a lehetőségekkel rendelkeztek az oroszországi kulturális térben, mint orosz társaik. Így aztán ajánlóink között mindenki megtalálhatta a neki megfelelőt, legyen szó akár kortárs színházról, képzőművészetről, klasszikus zenéről vagy éppen történelemről. Emellett mi magunk is kiválasztottuk a számunkra legkiemelkedőbbnek tűnő projekteket, és a hétfői virtuális #Kult-túra keretei között kulturális elemző írással jelentkeztünk honlapunkon, hogy segítsünk olvasóinknak eligazodni az oroszországi kulturális térben.


Szabó Viktor - Ha szerda, akkor #oroszemigráció

A Ruszisztikai Kutatási és Módszertani Központ a karantén minden szerdáján emigrációs portrésorozattal jelentkezett. Az első emigrációs hullám centenáriuma kapcsán igyekeztünk kiválasztani olyan személyeket, akiknek kerek évfordulója van idén, s munkásságuk nálunk kevésbé ismert, de megismerésre méltó. Ennek megfelelően a karantén hetei alatt találkozhattunk szatiristával és közgazdásszal, fehér tábornokból lett indiánjogi aktivistával és eszer terroristával is. Ezeken a mikrotörténeteken keresztül igyekeztünk szemléltetni, milyen változatos okok vezettek az emigráláshoz, a célország kiválasztásához stb. A sorozatot kisebb intenzitással, de a karantén feloldása után is folytatjuk.

 


Szaniszló Orsolya - Ha péntek, akkor művelődéstörténeti #játék

A Ruszisztikai Kutatási és Módszertani Központ a karantén ideje alatt minden pénteken facebook játékkal jelentkezett. Ezek között megtalálhatóak voltak a klasszikus kérdés-felelet típusú játékok, volt kreatív kép-rekreációs felhívásunk és egy 1 hetes kihívás játékunk is. Ez idő alatt körülbelül 200-an játszottak velünk. Sorsolásainkon hétről hétre mindig új nyertest tudtunk hirdetni, akit egy orosz szerző által írt könyvvel ajándékoztunk meg, e-könyv vagy hangos könyv formátumban. A játékokkal az volt a cél, hogy közösséget építsünk és hagyományt teremtsünk. Azt gondolom, hogy ez sikerült, hiszen azóta is hétről hétre új játékkal jelentkezünk, amit nagy érdeklődés övez.