Kíméletlen őszinteséggel a felnőtté válásról
„Csak én nem halok meg”
2019. november 7-én 18 órakor a felnőtté válás problematikáját jártuk körül a Ruszisztikai Központ filmklubjának soron következő vetítésén. Az orosz-szovjet filmművészetben megjelenő párhuzamos női sorsok tematikus blokkja Valerija Gaj Germanyika 2008-as „Csak én nem halok meg” című filmjével folytatódott.
A Cannes-i fesztiválon is sikeresen szereplő alkotás a kamaszkorról szól, annak minden szépségével és fájdalmával együtt. A három főszereplő, Vika, Zsanna és Kátya a sulidiszkóra készülve próbálnak a felnőttkorba lépni. A gyermeki és felnőtt életszakaszok határmezsgyéjének ellentmondásai finom vonásokkal jelennek meg filmben a lányok mindennapi életének apró szokásain keresztül: nyalókáznak, hercegnős rágópapírt gyűjtenek, a játszótéren ülve beszélgetnek, de a témák már felnőttesek, gondolataik legfőképp az alkohol és cigaretta beszerzése, a fiúk elcsábítása körül forognak.
Az előkészítés finomsága után szinte sokkolóan hat a sulidiszkó rendkívül naturalisztikusan ábrázolt világa, melyben helyet kap az alkohol, a cigaretta, a drogok, a verekedés, kegyetlenkedés, nemi erőszak és családon belüli erőszak is. A rendezőnő saját elmondása szerint a felnőttkorba vezető út a fájdalmon keresztül vezet. A film utolsó fél órájában ez a fájdalom sűrítve, mintegy esszenciálisan jelenik meg. Olyannyira esszenciálisan, hogy filmklubon jelen lévő Y generációs nézők szinte mindegyike ráismert középiskolás életének egy-egy hasonló (még ha nem is ennyire szélsőséges) epizódjára.
Ábrázolási módja miatt az alkotás megosztotta a filmklub résztvevőit. Volt, akit taszított ez a fajta kíméletlen őszinteség. Olyan is volt, aki megkérdőjelezte, hogy a film valóban őszinte, s az általa ábrázoltak a realitást tükrözik. Másfelől többen egy univerzális életkori tapasztalat lenyomatát vélték felfedezni Gaj Germanyika első egész estés játékfilmjében.
