Januári Kult-Túra – Kiállítás Vámbéry Ármin életéről

Mészáros Zsófia | 2020.01.16.
Januári Kult-Túra – Kiállítás Vámbéry Ármin életéről

2020. január 15-én este hat órakor vette kezdetét 2020-as „Budapesti Kult-Túránk”, melynek keretei közt az Ybl Budai Kreatív Házban látható „Egy magyar dervis Közép-Ázsiában – a keletkutató Vámbéry Ármin” című kiállítás tárlatvezetésén jártunk.

A 2020-as „Budapesti Kult-Túra” programsorozat ötletét 2019-es „Színházi Odüsszeiánk” adta. Olyan mértékben vált életünk szerves részévé a havi egy közös kultúrprogram, hogy „A Színház Évének” elmúltával sem akartunk lemondani ezekről az alkalmakról. Így 2020-ra azt a célt tűztük ki, hogy – a tavalyi gyakorlatot egy kissé színesítve – minden hónapban részt veszünk egy-egy budapesti orosz vonatkozású kiállításon, koncerten, filmvetítésen vagy színházi előadáson.

Az első alkalomra egy Vámbéry Ármin életéről szóló kiállítást választottunk, mely 2019 decemberétől 2020. január 26-ig áll nyitva a nagyközönség előtt. A tárlat a tudós és utazó könyvein, levelezésén, útjairól magával hozott tárgyain keresztül mutatja be Vámbéry életét és sokszínű munkásságát. A vezetésen a kiállítás egyik kurátora, dr. Kelecsényi Ágnes világított rá az egyes dokumentumok és kiállítási tárgyak jelentőségére, s ezzel hozta kézzel fogható közelségbe az egzotikumot, mely Vámbéry egész életét körbelengte.

A vezetés mutatott rá arra is, hogy miért rendelkezik komoly orosz vonatkozással az a magyar kutató, aki soha nem is járt életében Oroszországban. Vámbéry ugyan még az orosz birodalmi terjeszkedés előtt utazta be a közép-ázsiai kánságokat, a következő évtizedekben az Orosz és Brit Birodalmak között kibontakozó Nagy Játszmában különlegesen fontos információval tudott szolgálni a briteknek a területtel kapcsolatban, s így hatással lehetett a nagypolitikai történésekre is. Útleírásaival azonban egy sokkal univerzálisabb célt szolgált: a keletkutatás tudományágának (mely Oroszországban is ebben az időszakban kapott lendületet) adott rendkívül fontos forrásanyagot.