Ha hétfő, akkor - Kreatív történelmi barangolások

Képzeljük el, mi lett volna, ha a 20. században léteztek volna közösségi oldalak és web2-es alkalmazások! Vajon hányan jeleztek volna vissza a Téli Palota ostromának Facebook-eseményére? Ki twittelt volna először a szovjet–német megnemtámadási egyezmény aláírásáról? Hányan „élőzték” volna Instagramon vagy TikTokon a Győzelem Napját?

Az „Isztorija buduscsego” kreatív stúdiója eljátszott ezekkel a gondolatokkal, s bár olyan messzire nem ment, hogy minden egyes elemét megvalósítsa (különösen a történelmi személyek egymással való interakciója okozhatott volna nagy fejtörést), mégis új műfajt teremtett: internetes sorozatot avagy doku-reality show-t alkotott, ami ötvözi a történelmi szakirodalom, a drámai színház, a sorozatok és a mai közösségi oldalak elemeit. Az elmúlt héten az általuk indított projektekből kettőt is bemutattunk karantén-ajánlónkban, a tavaly a II. világháború kitörésének 80. évfordulója kapcsán elindított 1939 élőben és az idén az II. világháború befejezésének 75. évfordulójára elkészült A valódi 1945 címűt. De korábban is terítékre került már az 1917. Szabad történelem, valamint a Karta isztorii elnevezésű történelmi szerepjáték.

A MGIMO nemzetközi újságíró szakján végzett Mihail Zigar (39) nevével fémjelzett kreatív stúdió azután jött létre, hogy Zigar otthagyta a Dozsgy televízió főszerkesztői posztját, s előbb könyvírásba fogott (Minden kremli csatározás; A birodalomnak el kellett pusztulnia), majd 2016 novemberétől elindította a már említett 1917. Szabad történelem című webes projektet.

A projekthez neves támogatókat is sikerült szereznie Dmitrij Zimin vállalkozó „Gyinasztyija” nevű alapját, a yandex.ru vezérét, a Szberbank igazgatóját és a VKontaktyét is maga mögött tudhatta. Az eredmény egy olyan honlap, illetve azóta már honlapok sorozata lett, amelyeken a korabeli eseményeket a szereplők levelei, naplói, visszaemlékezései, illetve sajtóanyagok alapján követhetjük nyomon napról napra, mintha csak kiposztolták volna őket Facebookra vagy VKontaktyéra.

Zigar nemes feladatot tűzött ki maga és csapata elé projektjeivel: amellett, hogy a millenniumi generáció számára befogadhatóbb formába öltözteti az eseményeket, egyúttal a történelem demokratizálásáról beszél. Ezt azzal kívánja elérni, hogy a korabeli fő- és mellékszereplőket közvetlen kapcsolatba hozza az olvasóközönséggel a különböző ego-dokumentumokon keresztül (amelyek forrását mindig pontosan megjelöli, tehát a bevágott részleteken túl is utána tudunk keresni, ha bővebben érdekel egy-egy személy memoárja vagy naplója), s nem közöl semmilyen interpretációt, hanem hagyja, hogy az olvasó fejében álljon össze a narratíva. Ezzel voltaképpen megfelel a posztmodern történetírás kívánalmainak, amely a nagy struktúrák és eszmeáramlatok helyett a mikrotörténelmet, az egyes személyek élettörténetét és a sok szubjektív mikrotörténetből összeálló komplex narratívát helyezi előtérbe.

A módszer demokratikusságába valóban nehéz belekötni, viszont két elvi problémát felvet: 1. mennyire objektív a források megválogatása? 2. Helyes-e az olvasóba vetett eme feltétel nélküli bizalom az értékítélet megalkotásában?

Az első kérdés tekintetében azt mondhatjuk, hogy a válogatás a lehető legszélesebb körű. Az 1939-es weboldalon mintegy 104 személy nézőpontját ismerhetjük meg, akik között megtaláljuk az események főszereplőit, a nemzetközi kulturális és tudományos élet jeles alakjait, az orosz emigráció képviselőit, az eseményekben érintett országok vezető sajtótermékeinek tudósításait. Ugyanez mondható el az 1945-ös projektről is, ahol Prisvin, Churchill, Hemingway, De Gaulle, Zsukov és Patton mellett további 35 mellékszereplőn keresztül követhetjük nyomon a győzelemhez vezető utat.

A másik kérdéssel kapcsolatban már kicsit nagyobb a bizonytalanság. Azt lehet mondani, hogy a stúdió eddigi projektjeiben mindig olyan események bemutatására vállalkozott, amelyekkel kapcsolatban a kerek évfordulóhoz kötődően igen heves emlékezetpolitikai viták alakultak ki. A tájékozott olvasó tehát nap mint nap rengeteg pro és kontra érvet hallgathat arról, a múltat hogyan kellene interpretálni. Ebben a kontextusban üdvösnek tűnik ez a „tolakodásmentes, hűvös távolságtartás”, amely nem kívánja megmondani, mit gondoljunk.

A pozitívumok mellett ugyanakkor érezni lehet egyfajta minőségbeli romlást a projektek technikai megvalósítása terén. Míg az infotainment szerelmeseinek az ún. „végtelenített görgethetőség” órákra vagy akár napokra is elfoglaltságot teremthet, az egyes időszakok iránt komolyabban érdeklődőkkel egyre mostohábban bánnak a készítők. Míg az 1917-es projekt le lett fordítva angolra, emellett minden napja visszakereshető egy naptár segítségével, s végiggörgethetjük az eseményeket előre és hátramenetben is, addig 1939 esetében már csak ez utóbbi lett megvalósítva. Az augusztus 1 és október 1 közé eső tárgyalt intervallumnak ugyan létrehoztak egy naptárt, de a napokra nem lehet rákattintani. Az 1945-ös oldal pedig már átkerült a yandex.ru Zen nevű platformjára, amit a végtelenségig görgethetünk, de keresni nem igazán tudunk benne.

Kérdés, hogy a kreatív alkotóenergia van-e kifogyóban vagy a piaci igények írják-e felül az eddigi igényességet. Mindenesetre az látszik, hogy a mennyiség kezd a minőség rovására menni, szóval Zigarnak és csapatának jól jönne, ha a következő években nem lenne jeles kerek évforduló, és rápihenhetnének a következő nagy dobásra.