Egyéni és kollektív identitások

2019.06.24.
Egyéni és kollektív identitások

2019. június 21–22-én Szombathelyen sor került a "Hagyomány és megújulás a szláv népek történelmében, kultúrájában" című konferencia sorozat kilencedik, nyár eleji ülésére. Az idei összejövetel vezérfonalát "Egyéni és kollektív identitások" adták. A programsorozatot a Szláv Történeti és Filológiai Társaság szervezi. 

A társaság a maga nemében egyedülálló Magyarországon, hiszen az a kifejezett szakmai célkitűzése, hogy fórumot teremtsen az élő párbeszédre a ruszisztika tárgykörében a történettudományok és az irodalomtudományok képviselői között.

Ezt a vállalást idén is maradéktalanul sikerült teljesíteni. Debrecen, Pécs, Szombathely és Budapest egyetemi és nem egyetemi műhelyeinek munkatársai hallgatták meg egymás előadásait.  A két nap alatt 20 klasszikus értelemben vett tudományos előadás hangzott el, majd a rendezvényt egy tudományos-zenei program zárta, ami a maga műfajában szintén egyedülálló a haza ruszisztikában. Idén Pjotr Csajkovszkij munkássága került napirendre. 

Az első nap záró akkordja - hagyományosan  - könyvbemutató volt, ahol Kroó Katalin és Gyimesi Zsuzsanna budapesti bázisú köteteket mutatott be, Regéczi Ildikó a debreceni, míg Bene Krisztián és Huszár Mihály a pécsi ruszisztika könyvterméséből adott ízelítőt.  

Az ELTE BTK Ruszisztikai Kutatási és Módszertani Központját Gyimesi Zsuzsanna (A kollektív identitás magányossága. Pavel Zalcman festő és író, a filonovi iskola rejtőzködő képviselője), Mészáros Zsófia (Egy modernkori mártír alakjának megformálása Szofja Kovalevszkaja A nihilista nőcímű művében) és Szaniszló Orsolya (Natalja Dolgorukaja (1714–1771) és Marija Volkonszkaja (1806–1863) – két nő, egy döntés) képviselte előadással.

A konferencia lelke és főszervezője évek óta Szabó Tünde, a Pécsi Tudományegyetem habilitált docense. 
A tudományos rendezvényhez a helyszínt második éve a TIT Vas megyei tagozata biztosítja.

A felolvasó ülés részletes programja a Szláv Történeti és Filológiai Társaság honlapján olvasható.