Az orosz kultúra nyári csemegéi 2. – A nyakigláb
"A orosz kultúra nyári csemegéi" című programsorozat második online beszélgetése Kantyemir Balagov A nyakigláb (Дылда, 2019) című filmje körül forgott.
Azon gondolkoztam, hogy tényleg A nyakigláb-ban is kiemelten fontos a képzőművészeti meghatározottság, vagy csak én látom bele ezt minden művészeti megnyilvánulásba, „szakmai ártalomból”. (Számomra a Honmentők szövetsége igényes, de túlrajzolt képes történelmi album, A forradalom angyalai avantgard kollázs, A sivatag fehér napja a Káro Bubi festőcsoport és a neoprimitivizmus megidézése, hogy csak az elmúlt hetek filmklub összejöveteleinek alkotásait említsem.)
A nyakigláb-nak szembeötlő a sajátos, konzekvens színvilága, ami különös atmoszférát kölcsönöz az alkotásnak. Egyrészt illusztrálja a történetvezetésből és a karakterekből kirajzolódó világot, másrészt azt felül is írja/elemeli a realizmus talajáról, sőt, a filmben megteremtődő világtól függetlenül is jelen van és hatással van a nézőre. Ennek az önállóan is működő szín-világnak a két tengelye a zöld és a rozsdaszín, amelyek különböző árnyalatokban jennek meg, különböző „arcaikat” mutatva és ezzel különböző asszociációs tereket létrehozva. Így a zöld kötődik az élő természethez, a szabadsághoz, de a méreghez, a lelki betegségekhez, a kórházi léthez, illetve a gyermeki álomvilághoz, felszabadultsághoz is. A barnásvörös szín a pusztulást (rozsda), a sebesülést (jód, alvadt vér), ugyanakkor a termőföldet, a meleg ruhákat, az elrejtőzés lehetőségét, sőt a szürrealitást is megidézi. Ezeken túl pedig a két szín egymással olyan esztétikai egységet alkot, ami hol elbódít, hol felráz, hol megnyugtat, hol kibillent, vagyis folyamatosan biztosítja a létenergiák áramlását. Ez egy hosszú érv a festészeti meghatározottság mellett. Íme egy másik, rövid: a címszereplő Viktoria Mirosnyicsenko többször jelenik meg olyan beállításban a filmben, ami egyértelműen felidézi Jan Vermeer Leány gyöngy fülbevalóval című festményét – gondolom én.
Elolvastam néhány interjút Kantyemir Balagov rendezővel, amit A nyakigláb bemutatása apropóján készítettek vele 2019 folyamán. És kiderült, hogy Balagov számára a színek érzelmi motivációk hordozói. Akárcsak Kazimir Malevics és Vaszilij Kandinszkij festői világképében! Balagov a végső anyagon speciális utómunkálatokat végzett, hogy elérje a kívánt színvilágot, színkorrekció segítségével. (Akárcsak egy festő vagy egy nyomdász.) Az eredmény az lett, hogy a történet szintjén megjelenő tragédiát ellenpontozza és kiegyensúlyozza a látványban megjelenő esztétikum. Ugyanezt a célt szolgálja a film nyugodt tempója is. Így végeredményben a karakterek nem szánni való, hanem méltóságteljes figurák lesznek, akiknek az ember volta fontosabb, mint a történelmi és társadalmi helyzet okozta sérüléseik, torzulásaik.
Balagov szerint minden művészeti alkotásban megnyilvánul valamilyen szinten a társadalmi felelősségvállalás. Ez azonban nem egyenlő a politizálással. A politika ugyanis a lavírozás művészete, míg egy művésznek soha nem szabad lavíroznia. Azt kell megfogalmaznia, amit ténylegesen gondol, és rábízni a nézőre, hogy ezzel kezdjen valamit.
A nyakigláb egyszerű és poétikus alkotás, amiben összefonódik a művészi és a humánus, emberi világérzékelés. A történet 1945 őszén játszódik, de alapvetően mégsem tekinthető klasszikus háborús filmnek. A II. világháború, mint a 20. század legtragikusabb fejezete, keretet teremt ahhoz, hogy a napjainkban a fiatal felnőtteket feszítő kérdések kerüljenek felvetésre. Egyben az is kiderül, hogy nem új keletű, hanem általános érvényű kérdésekről van szó. Ezek közül a két legfontosabb: Megtalálom-e az igazi páromat a világban? Nem vagyok-e üres belül? Ezekhez a létfilozófiai kérdésekhez adódik az eutanázia, a béranyaság és a szexuális orientáció problémaköre, továbbá a zsarolás, gyilkosság, bosszú mint eszközök és a jó célok összekapcsolhatóságának dilemmája.
Kantyemir Balagov mindössze 27 évesen forgatta második nagyjátékfilmjét, A nyakiglábot. Óriási figyelem kísérte, hiszen első filmjével (Elzárva, 2017) lehengerelte a nemzetközi szakmát és a nagyközönséget. Megküzdött az úgynevezett ’második film’ szindrómával, félt, hogy lesz-e mit mondania, félt, hogy 1945-ről tud-e még érvényesen és újszerűen szólni. A végeredmény önmagáért beszél. Az elmúlt évek egyik legnagyszerűbb alkotása lett A nyakigláb, fantasztikus operatőri, vágói, hangmérnöki és színészi teljesítménnyel.
Balagov Alekszandr Szokurov tanítványa, a Nalcsikban (Kaukázus) működő tudományegyetem Szokurov-műhelyének diplomása. „Műhelytársa” a már nevet szerzett Kira Kovalenko filmrendezőnek, akinek Szoficska című játékfilmjét tavaly nyáron láttuk a nyári csemegék sorában. Szintén egyedülálló, emlékezetes alkotás. Nem lehet nem odafigyelni a Szokurov-műhely virágzására. Felrajzolták magukat a világ filmes térképére.
Ezekről a témákról beszélgettünk „Az orosz kultúra nyári csemegéi” második online összejövetelén A nyakigláb kapcsán, 2020. július 13-án.