Az orosz kultúra nyári csemegéi 1. - Honmentő Szövetség

Andrej Kravcsuk 2019-ben bemutatott filmje, a Honmentő Szövetség (Союз спасения) adta a kiindulópontot a Ruszisztikai Kutatási és Módszertani Központ online nyári filmklubjának első beszélgetéséhez, melyre 2020. július 6-án került sor.

„Az orosz kultúra nyári csemegéi” című nyári programsorozat egyik ismérve a műfaji változatosság: a szervezők igyekeznek felvonultatni az előző év oroszországi filmtermésének minden szegmensét: alacsony költségvetésű művészfilmeket, vígjátékokat, sportfilmeket csakúgy, mint nagy költségvetésű produkciókat. A Honmentő Szövetség ez utóbbi kategóriába sorolható: nagyjából 980 millió rubelből (hozzávetőlegesen 3,8 milliárd forintból) készült, amelynek több mint kétharmadát hozta vissza bevételekben. A rendező, Andrej Kravcsuk neve pedig ismerősen csenghet mindazoknak, akik látták korábbi monumentális történelmi filmjét, az Admirálist, mely Alekszandr Kolcsak fehérgárdista tengernagy élettörténetét romantizálta. A film akkor heves vitákat váltott ki azzal, hogy Kolcsakot nem a szovjet korszak óta szokásos módon, hanem pozitívabb fényben tüntette fel. A két Kravcsuk-filmben talán ez a korszakunk politikai elvárásainak megfelelő történelem-átértékelési törekvés tűnik közös nevezőnek, még ha a Honmentő Szövetségében talán szolidabb, kevésbé egyértelmű módon jelenik is meg ez a törekvés.  

Maga a témaválasztás kiváló: a dekabrista felkelés az orosz történelem különlegesen izgalmas epizódja. A hozzá vezető társadalmi folyamatok a közéleti gondolkodás új fejezetének megnyilvánulásai, s maga a felkelés is átmenetként fogható fel a palotaforradalmak korából a szélesebb körű politikai cselekvés korszakába. Az eseménysorozat óta eltelt majdnem 200 évben szinte folyamatosan központi szerepet játszott értékelése az emlékezetpolitika alakulásában. Ebből a szempontból különösen érdekes, hogy egy mai, sikeres, nagy költségvetésű történelmi filmeket gyártó orosz rendező miként mutatja be a felkelés hátterét, hová teszi a hangsúlyokat, s miként értékeli az egyes szereplők tevékenységét.

A film leginkább egy történelmi képeskönyvhöz hasonlítható: szép a díszlet, szépek a kosztümök, a legfontosabb konkrét, a köztudatban élő események megtalálhatóak benne. Ami azonban filmmé tenné a filmkockasort, az hiányzik: az uniformisban szervezkedő tisztek csak illusztrációk, nem élő karakterek, akikkel azonosulni lehetne, akiknek a motivációit meg lehetne érteni. A felkelés egyes tagjai annyira epizodikusan, jellegtelenül lépnek színre, hogy egy idő után meg sem lehet őket különböztetni egymástól. Így az igencsak laza történetszövést is nehéz követni, még az eseménysorozat pontos előzetes ismeretében is.

Az egyetlen igazán megjegyezhető arc a trónra lépő I. Miklósé, s ez valószínűleg nem véletlen. A film ugyanis, bár nem ítéli el a dekabrista felkelés tagjait, amiért hazájukat a közjó és a francia forradalom szabadságeszméi által vezérelve akarták új történelmi pályára állítani, mégis hangsúlyosan foglalkozik azzal, hogy milyen áron lehet változtatni, és kinek szabad változtatásokat végbevinni. Az első problémakör egyébként aktívan foglalkoztatta a felkelés tagjait is a valóságban, és soraikban komoly szakadást idézett elő a cárgyilkosság lehetőségének, vagy a francia forradalom radikális szakaszának megítélése. A második kérdés azonban már a mindenkori orosz államhatalom nézőpontjából fogalmazódik meg. A filmben a felkelők és az újdonsült cár között lezajló beszélgetések azt sugallják, hogy mind a két félnek ugyanolyan nemes szándékai voltak az ország jóléte szempontjából, közöttük csupán az volt a különbség, hogy a cár számára megengedett volt bármilyen eszköz használata, míg a felkelőknek nem volt meg a szükséges autoritásuk. Ily módon a közvéleményben, és sokszor a történettudomány bizonyos irányultságú művelőinek körében zsarnokként élő I. Miklós a filmben pozitív szereplővé válik, aki ugyanúgy hazáját (s nem saját vagy dinasztiája hazai és nemzetközi hatalmát) védte, mint maguk a dekabristák, akik a történelembe mártír hősökként vonultak be. Alapvetően nem lenne probléma azzal, hogy Miklóst nem abszolút negatív fényben tüntetik fel, ahogy ez nagyon sokáig történt, hiszen a történelem a legtöbb esetben nem csupán fekete vagy fehér, ám ez a kísérlet túlmutat egy árnyalt történelemszemlélet kialakítására való törekvésén. A végső szentencia ugyanis a következő: nem érdemes részt venni a közgondolkodásban, nem érdemes felkelést szervezni, az államhatalom is jót akar, s egyedül az állam vezetőjének van autoritása változásokat kezdeményezni.

A filmklub résztvevői szinte egyöntetűen arról nyilatkoztak, hogy a film követhetetlen volt, s nem mozgatott meg bennük túl sok mindent. Viszont ahogy bevezetőnkben említettük, egy a korszakról és a dekabristákról szóló beszélgetés kiindulópontjaként megtette szolgálatát. Szaniszló Orsolya és Mészáros Zsófia történelmi felvezetése után arról indult eszmecsere, amiből a film igen keveset mutatott meg, s ami a Szenátus téri történéseknél talán nagyobb történeti jelentőséggel bírt Oroszország számára: azaz a közéleti és politikai gondolkodás és szerepvállalás gyökereiről, amelyek mind-mind a film címéül szolgáló rövidéletű társaság, a Honmentő Szövetség (később Közjó Szövetsége, majd Északi és Déli Társaság) tagjaihoz, a későbbi dekabrista felkelőkhöz köthetők.