A Ruszisztikai Kult-Túra februári célállomása a Diótörő volt

Rendhagyó balett az RS9 Színházban Sardar Tagirovsky rendezésében

Gyimesi Zsuzsanna | 2020.03.01.
A Ruszisztikai Kult-Túra februári célállomása a Diótörő volt

A Ruszisztikai Kutatási és Módszertani központ 2020-as Kult-Túrája február 27-én az RS9 Színházba vezette el a résztvevőket, Sardar Tagirovsky: Diótörő című, „érzelmi, asszociációs balett”-jére a Laboratorium Animae Társulat előadásában.

Aki előzetes várakozások nélkül, nyitottan ült be az előadásra, biztosan feltöltődve távozott. Aki klasszikus igényekkel érkezett, minden bizonnyal meglepődött, de ha hagyta magát belevonódni a produkcióba, pozitív élményekkel gazdagodhatott. Aki esetleg azért választotta az előadást, mert nem szereti a hagyományos balettet, de akart egy esélyt adni a műfajnak – nos, talán ő lett a legnagyobb nyertese az estének. Kár lett volna ugyanis elszalasztania az előadást. A klasszikus balett műfaji sajátosságai ugyanis csak morzsáiban, teljesen újszerű, összművészeti kontextusba helyezve jelennek meg benne.

A Csajkovszkij-féle „Diótörő” csak néhány mozaikdarab erejéig része a történetnek, megjelenik viszont a zenéje és a librettó alapját képező E.T.A. Hoffmann-novella számos motívuma. Az egész előadás heterogén formai és tartalmi elemekből áll össze egy sajátos, izgalmas mikrokozmosszá, amelynek központi égiteste Pjotr Csajkovszkij, a magánember és az alkotó. A körülötte keringő-kavargó bolygók és holdak a műveit befogadó kortárs közönség és kritika képviselői, illetve a műveit feldolgozó kortárs alkotók. Továbbá maguk a Csajkovszkij-művek. Továbbá Csajkovszkij életének fontos szereplői. Továbbá Csajkovszkij személyiségének különböző rétegei – darabokra hullva és megszemélyesítve. Továbbá a klasszikus európai műveltség Csajkovszkijt izgató jeles alkotásai, például Lev Tolsztoj, Csehov, Beethoven munkásságának töredékei…

Az előadás összes szereplőjének van karmesteri pálcája, amivel időnként vezényel. Ebből óriási káosz alakulhatna ki, de végső soron koherens egésszé áll össze az előadás, amit lehet érteni, átlátni, átérezni, és ami a koherencia ellenére is végtelenül nyitott marad – hasonlóan ahhoz, ahogyan egy zseniális alkotó életműve megmásíthatatlan, zárt egységet képez, ugyanakkor korlátlanul sok értelmezési és átélési lehetőség rejt magában.

Az előadás legszembeötlőbb és legkülönlegesebb vonása a polifónia. Számtalan nézőpont váltja és kíséri egymást, illetve minden nézőpont elemeire van bontva, amik egymástól függetlenítve jelennek meg. Nemcsak izgalmas műveltséganyagot mozgat meg a rendező Sardar Tagirovsky és a dramaturgok, Nagy Bianka, Pável Réka, Szigeti Bálint és maga Tagirovsky, hanem alkotás- és létfilozófiai kérdéseket is felvetnek, Csajkovszkijt tartva prizmaként a középpontban. De mindez nem agyonnyomja a nézőt, hanem magával ragadja, és megengedi, hogy valamennyi kérdéskörrel csak annyit foglalkozzon, amennyi jól esik.