A makarenkoi pofonon innen és túl
Szabó Viktor doktorandusz a 2018. szeptember 28-án megrendezett Kutatók Éjszakáján „A makarenkói pofonon” innen és túl – A Gorkij-telep és a Dzerzsinszkij-kommuna története címmel tartott előadást a Ruszisztikai Központban.
Anton Szemjonovics Makarenko neve hallatán általában az ő nevével fémjelzett pofon jut elsőként az emberek eszébe, ám az előadás közönsége ennél jóval szélesebb és árnyaltabb képet kaphatott a híres szovjet pedagógus személyéről és munkásságáról. Az előadás kezdetén Makarenko életének fontosabb eseményeit ismerhettük meg, különös tekintettel azokra a momentumokra, amelyek későbbi pályafutására is hatással voltak. A továbbiakban pedig a szovjet pedagógia egyik legkiemelkedőbb alakjának nevelői és írói tevékenysége került előtérbe – mindez képekkel és idézetekkel színesítve.
Anton Makarenko érdemi pedagógiai munkássága az 1920-as évekre nyúlik vissza, amikor is megalapították a kis-és fiatalkorú bűnözők számára fenntartott, Gorkij-telep néven működő nevelőintézetet. Itt fejlesztette ki és alkalmazhatta a gyakorlatban saját pedagógiai elveit – amelyeket az előadáson szintén megismerhettünk –, és amelyeknek működéséről és hatásairól a Pedagógiai hősköltemény című háromkötetes regényében olvashatunk. Ezen pedagógiai elvek különlegessége, hogy általuk a pedagógia tudományos módszerét is mintegy újjáteremtette: nem a gyermek, hanem a gyermekközösség mint szerves egész felé fordított fokozott figyelmet, az erre épülő módszerhez pedig szükségesnek látta többek között az iskolai dolgozók egész pszichológiájának megváltoztatását. Az orosz munkaiskola átszervezését is célul tűzte ki („mivel jelenleg burzsoá eszmei alapon áll”), azt vallva, hogy a munkának nem puszta fizikai erőfeszítésnek kell lennie, hanem fontos, hogy „a munkáért vállalt gond és felelősség” örömet is okozzon annak, aki végzi. Személyének és módszereinek rendkívüli szerepe volt abban, hogy a polgárháború következtében otthontalanul csavargó, bandákba verődve bűnözővé vált árvákból végül „valódi szocialista emberek” válhattak a keze alatt.
Bár nem volt az erőszak híve, a Gorkij-telepen csattant el a híres-hírhedt „makarenkói pofon” is, amelynek történetét szintén megismerhette a hallgatóság. A telep neve sem véletlen: Makarenko nagy rajongója és tisztelője volt Makszim Gorkijnak, olyannyira, hogy több ízben még művét is elküldte a nagy szovjet írónak, aki a későbbiekben látogatást tett a telepen, valamint közbenjárt annak érdekében, hogy Makarenkót felvegyék a Szovjet Írószövetségbe. 1939-ben Makarenko az Össz-szövetségi Kommunista (bolsevik) Pártba is kérvényezte a felvételét, ám hirtelen bekövetkezett halála miatt végül nem vált párttaggá.
Az utókor elismerte elméleti és gyakorlati munkásságát egyaránt, s módszereinek bizonyos elemei még ma is nagy jelentőséggel bírnak a pedagógiában. 1988-ban az UNESCO a XX. század legnagyobb hatású pedagógusai közé választotta. Minden bizonnyal rendkívüli ember és tanító volt, nem csodálkozhatunk tehát azon, ahogyan temetésén egy volt tanítványa fogalmazott: „Ma én az apámat veszítettem el…”.