A magyar-orosz űrkutatási együttműködésről az Űrhajózás Világnapján

2019.04.10.
A magyar-orosz űrkutatási együttműködésről az Űrhajózás Világnapján

2019. április 6-án délelőtt 10-kor a Magyar-Orosz Művelődési és Baráti Társaság és az ELTE Ruszisztikai Központja közösen emlékezett meg az Űrhajózás Világnapjáról. Stílszerűen a magyar-orosz űrkutatási együttműködésről hallhatunk két előadást is, méghozzá igazi űrkutatóktól.

Az első előadást dr. Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Űrkutatási Főosztályának vezetője, űrkutatásért felelős miniszteri biztos tartotta. Lendületes stílussal vázolta, hogy milyen űrkutatással foglalkozó kutatóintézetek dolgoznak ma Magyarországon, mi a magyar kormány álláspontja az űrkutatással (vagy modernebb kifejezéssel élve „űrtevékenységgel”) kapcsolatban, és milyen a magyar szakma nemzetközi beágyazottsága. Ferencz Orsolya külön kiemelte a Roszkoszmosszal és az oroszországi űrkutatókkal több évtized során kialakult szakmai és emberi kapcsolatok meghatározó szerepét, ami lehetővé teszi, hogy kutatóink műszerei eljuthassanak a világűrbe.

A második előadást dr. Hirn Attila, a Magyar Tudomány Akadémia Energiatudományi Kutatóközpontjának keretein belül működő Űrdozimetriai Kutatócsoport vezetője tartotta. Az általa vezetett csoport kiterjedt szakmai referenciákkal rendelkezik, legyen szó akárt az Európai Űrügynökségről vagy a NASA-ról. Az Űrhajózás Világnapján kifejezetten az orosz tudósokkal megvalósuló projektekről beszélt, amelynek egyik sarokköve a Farkas Bertalan űrrepülése során először az űrbe juttatott Pille dózismérő, amely az űrhajósokat érő, az űrből érkező sugárzást méri. Ennek továbbfejlesztett változata a Matrjoska-projekt keretén belül jutott el az űrbe, s fantom bábuk segítségével méri, hogy az egyes szerveket miként éri sugárzás. Hirn Attila előadása végén meglepetéssel is készült: megnézhettük, hogy működik élesben a Pille!

A laikusok számára valószínűleg meglepetésként szolgált, hogy hazánk kutatói milyen sok nemzeti és nemzetközi űrügynökséggel működnek együtt, s mennyi magyar fejlesztés járul hozzá ahhoz, hogy jobban megismerjük univerzumunkat.